ÖNÉLETRAJZ



 Kollmann Gergely

1975. augusztus 31-én született Ajkán. Érettségit Fonyódon, a Mátyás Király Gimnáziumban szerzett 1994-ben, majd1998-ban tőzsdei szakvizsgát (brókervizsgát) tett. A Nemzetközi Üzleti Főiskolán (International Business School-IBS), ahol 2002-ben a közgazdász diplomát szerez, 3 évig a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselője, 2001 és 2002 között a HÖK elnöke és a főiskolai tanács tagja. Angol szakmaival bővített C típusú középfokú nyelvvizsgával rendelkezik, beszél németül. 2005-ben vette át második, egyetemi diplomáját a Nyugat-magyarországi Egyetem külügyi szakértő szakközgazdász szakán. A 2002. október 20-i önkormányzati választásokon Fonyód város addigi legfiatalabb önkormányzati képviselőjévé választották. Ebben a ciklusban a pénzügyi bizottság elnöke és az oktatási, művelődési és sportbizottság tagja volt. 2003-től az MSZP Somogy Megyei Szövetségének elnökségi tagja és a Fiatal Baloldal (FIB) somogyi elnöke. 2004-2005 között a FIB országos alelnöki tisztségét töltötte be. Alapítója az "Ifjú Szó" politikai kerekasztalnak és a Dióhéj Szellemi Műhelynek. 2005-2007 között a Fonyód Hazavár Alapítvány kuratóriumának elnöke.

2006-ban Fonyódon ismételten önkormányzati képviselőnek választották, ahol a 14 tagú testületben 13 fideszes társa mellett ő az egyetlen szocialista városatya. Mandátumot szerez a Somogy Megyei Közgyűlésbe. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter delegáltja a Balaton Fejlesztési Tanácsba. 2007.09.17-étől a Dél-balatoni LEADER Helyi Közösség képviselője. A barcsi Dráva Tej Kft. és a Balatonszemesi és Balatonőszödi Szövetkezet Felügyelőbizottságainak az elnöke. Szabadidejében szeret utazni, legtöbb idejét a természetben tölti: focizik, túrázik, vadászik és horgászik.